Néhány napja volt szerencsém részt venni egy olyan államvizsgán, amelyen a túlságosan izgulós hallgatókat terápiás kutyák nyugtatták meg. Már az épület bejáratánál lehetett látni a "Bátorító mancsok" feliratú táblákat, amelyek a második emeleti pihenőszobáig vezettek: itt várta az államvizsgázókat az Azúr Segítőkutyás Egyesület két terápiás kutyája, egy golden retriever és egy labrador, kiképzőjükkel, Bernáth Zsókával.
Ha minden igaz, Magyarországon ez volt az első alkalom a felsőoktatásban, hogy terápiás kutyák segítették a hallgatók vizsgázását. Vannak persze az ökopszichológiai irányzatban másutt állatterápiás kísérletek, például idősotthonokban, fogyatékos gyermekeket ellátó intézményekben, de hazai egyetemen állítólag még nem került sor erre.
Honnan jött az ötlet, kérdeztem Dr. Jakubovits Editet, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet Általános Lélektani és Módszertani Tanszék egyetemi adjunktusát.
"Egyik hallgatóm, Nagy Dorka a műhelymunkáját írta nálam abból, hogy a hallgatók mentális és fizikai állapotát hogyan lehet javítani évközben és vizsgahelyzetben állatokkal való foglalkozás révén. Nagyon érdekli az állatasszisztált terápia, amelynek során különlegesen kiképzett állatok segítenek a terápiában részt vevő felnőtteknek, gyerekeknek. Az általa feldolgozott tanulmányok szerint egyebek közt az Egyesült Államokban nagyon elterjedt a vizsgahelyzetekben segítő állatok bevonása. Például vizsgaidőszakban a könyvtárba viszik be a kutyákat, ahol minden hallgató találkozhat velük. Ezzel az internet világában kissé háttérbe szorult könyvtárak is új funkcióval bővülhetnek: amolyan stresszcsökkentő központokként üzemelnek ilyenkor."
Pedig nagy szükség volna terápiás állatokra: mindannyian ismerünk olyan diákokat, akik elméletben mindent tudtak a vizsga előtt, aztán a stressztől annyira leblokkoltak, hogy vagy a tudásuknál rosszabb jegyet kaptak, vagy megbuktatták őket. "Kritikus orvosi helyzetben spontán változik meg a tudatállapot. A vizsga előtti szorongás és stressz ugyanezt a spontán módosult tudatállapotot képes létrehozni. Jellemzője, hogy ilyenkor megváltozik a gondolkodás, nagyon gyermekivé válik; megváltozik a tér, az idő vagy önmagunk észlelése; nem vesszük észre, ami ott van, közben olyat is észlelhetünk, ami nincs jelen, vagyis hallucinációk léphetnek fel; emlékezetvesztés jelentkezhet", magyarázza Jakubovits Edit.
Agyunk egyes területei felfokozott érzelmi helyzetben másképp működnek. Hormonális változások és a figyelemfókusz változása miatt a hippokampusz, azaz a tárgyi memória központja leblokkolhat. A helyzetet úgy javíthatjuk, ha "megtanuljuk" ezt az állapotunkat, és képesek vagyunk felismerni, észrevenni, amikor bekövetkezik, illetve a hasznunkra fordítani.
Minek köszönhetjük, hogy enyhíti a stresszünket egy terápiás kutya? "A kutyáknak ősi, más fajokhoz képest különleges kapcsolatuk van az emberekkel. Régen, amikor társak voltak az őrzés során, a kutya nyugalma jelezte a pásztornak, hogy minden rendben van. A kutya megérintésének, megsimogatásának, az állatból sugárzó nyugalomnak nagyon jó élettani hatása van az emberre hormonális szinten is."
A kutyák azért ideális társak, pláne stresszhelyzetben, mert nem támasztanak semmilyen feltételt az ember iránt, nem jellemző, hogy megsértődnének. Jelen kísérletben mindenki eldönthette, mennyire akar közel kerülni a kutyákhoz. Volt, aki csak lehajolt megsimogatni őket, más akár az ölébe is vette a kutyákat. Hiszen vizsgára a hallgatók többsége ünneplő ruhában jön, és nem szeretné, ha hirtelen megjelenne egy lábnyom vagy egy kis nyál a ruháján.
"A kutyás stresszoldásra előzetesen lehetett jelentkezni, mert méréssel is összekötöttük, illetve nem szerettünk volna visszaélni a hallgatók esetlegesen módosult tudatállapotával. A 300 vizsgázóból 34-en jelentkeztek be. Ők az államvizsga előtti hetekben hétköznapi helyzetben kitöltöttek egy online kérdőívet, és közvetlenül a vizsga előtt és után is referáltak az élményeikről egy másik kérdőív kitöltésével. A tesztalanyokon az ujjukra húzott eszközzel bőrellenállást is mértek, 2 perc nyugalmi állapot után jött 4 perc kutyasimogatás, illetve kontrollként 4 percig egy plüsskutyát is kellett simogatni. A visszajelzések alapján nagy sikerük volt a terápiás kutyáknak. Volt olyan hallgató, aki elkésett, és a vizsga előtt nem tudott jönni kutyát simogatni, de utólag azt mondta, hogy benne az tartotta a lelket a vizsga során, hogy majd utána jön a terápiás kutyákhoz..."
A kutyákat simogató hallgatók arról számoltak be, hogy az előzetes államvizsga-főpróbához képest az éles vizsgán sokkal magabiztosabb teljesítményt tudtak nyújtani, nyugodtabbnak érezték magukat. A terápiás hatás nem feltétlenül a vizsgajegyben mutatkozik meg, ennél fontosabb, hogy ki hogyan értékelte a saját teljesítményét.
"A tesztalanyoknál észlelhető volt valamilyen szintű módosult tudatállapot, ám leginkább a félelem volt jelen, a figyelmük befelé összpontosult vagy éppen szétszórtság mutatkozott rajtuk -- mondja Jakubovits Edit. -- Azt szeretném elérni, hogy a módosult tudatállapot tartalma legyen pozitívabb az állatasszisztált terápia segítségével." A kísérletet vezető Nagy Dorka hallgatónak is van egy terápiás kiképzés előtt álló kutyája, és remélhető, hogy lesz folytatása az állatasszisztált teszteknek.
"Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a természettel, az élőlényekkel való kapcsolat milyen sokat tud hozni az emberek életébe, még ilyen egészen egyszerű módon is, mint a terápiás kutyák megsimogatása. Jó lenne a természeti erőket beengedni a mindennapokba. Most a pszichológus hallgatók testközelből tapasztalhatták meg, mit jelent az állatasszisztált terápia, és többen is érdeklődni kezdtek a téma iránt."
Jelentem, bár nem voltam feliratkozva, és más szakon vizsgáztam, én is mentem megsimogatni a két kedves kutyát, pedig a 37 fokos hőségben nehezen bírhatták a munkát. De végtelen türelemmel hagyták magukat dögönyözni, ami olyan jó élmény volt számomra, hogy biztos hozzájárult a jeles vizsgaeredményemhez.
Utolsó kommentek