Nincs olyan szülő, aki cseperedő gyermekére tekintve ne gondolkodott volna már el azon, hogy a kicsi melyik felmenőjétől mit örökölt: “nézd már, tiszta apja a szeme”, vagy “ezt most pont úgy mondtad, ahogy annak idején a nagyi, pedig nem is ismertétek egymást”. A természettudósokat évszázadok, sőt, évezredek óta foglalkoztatja a hasonlatosság kérdése. Jelesül az, hogy a szülők átadnak bizonyos örökletes információkat a gyermekeiknek és a további a generációknak – de hogyan?
Erről kapunk naprakész információkat Siddhartha Mukherjee amerikai rákkutató A gén című gondolatébresztő művéből, amelyben arra keresi a választ, hogy mivé válunk, mi emberek, ha megtanuljuk olvasni és írni a génjeinkbe kódolt információkat. Nem véletlenül Személyes történet a könyv alcíme: a szerzőt a családjában vissza-visszatérő mentális betegség döbbentette rá arra, hogy a genetika nem holmi elvont tudomány, hanem mindennapjaink része, hiszen az öröklődés hatásait mindannyian tapasztaljuk.
Az öröklődés alapegységének, a génnek a felfedezése gyökeresen átalakította a szexualitásunkra, vérmérsékletünkre, választásainkra és szabad akaratunkra vonatkozó tudásunkat. Mukherjee megismertet bennünket a génkutatás történeti előzményeivel. Így szóba kerül az időszámításunk előtti 6. században élt görög tudós, Pitagorasz. Jóllehet nevét elsősorban a matekórákról ismerjük, arról is sajátos elméletet alkotott, hogy miért hasonlítanak a gyerekek a szüleikre: teóriájának lényege, hogy az örökletes információ hordozója a férfitól ered.
Ezt azonban a mintegy 150 évvel később élt görög filozófus, Arisztotelész elutasította. Szerinte a gyermekek anyai ágon is örökölhetnek tulajdonságokat, mi több, egyes jellemzők nemzedékeket is “átugorhatnak”. Mai szemmel nézve forradalmi állítása szerint az embriót az anyai és apai szervezetből származó információk közösen formálják. Nem csoda, hogy a 20. századi molekuláris biológia atyja, Max Delbrück tréfásan megjegyezte, hogy Arisztotelész megérdemelne egy posztumusz Nobel-díjat, mivel lényegében felfedezte a DNS-t.
Persze hivatalosan Gregor Mendel morvaországi szerzetesé az érdem, ő volt az, aki híres borsókeresztezési próbálkozásai nyomán 1856-ban első ízben azonosította az "öröklődés egységeit". Alig három évvel később jelent meg Charles Darwin A fajok eredete című műve, amelyet egyaránt méltattak és bíráltak. Ám ekkor az örökléstan még fehér folt volt, emlékeztet Mukherjee.
A 19. században rohamléptekkel fejlődött a tudomány. 1883-ban August Weismann német biológus egérkísérletekkel bebizonyította, hogy bármilyen beavatkozást is végezzenek az egyes egyedeken, az utánuk következő generáció tökéletesen épen jön a világra. Megvolt már tehát az alapismeret, de még mindig hiányzott egy láncszem, a lényegi információ. 1905-ben William Bateson brit zoológus megalkotta a „genetika” kifejezést az öröklődés vizsgálatának leírására, később Wilhelm Johannsen dán botanikus a gén szót: ez a biológiai információ lényeges egysége, minden tulajdonság hordozója, amely egészben vagy részben örökölhető.
A génből nem maradnak ki a negatívumok sem: míg 1904 tavaszán H. G. Wells Londonban adta elő nézeteit, miszerint manipulálni kell az öröklődést, addig az 1930-as és 1940-es évek Németországában a náci eugenetika eltorzítva harsogta a "legrátermettebbek fennmaradásáról" szóló tudományos elképzelést.
Mukherjee a napjainkig ívelő történetben a génsebészet és az őssejtkutatás erkölcsi dilemmáinak éppúgy helyet ad, mint szexuális orientáció genetikai vonatkozásáról szóló, legfrissebb tudományos eredményeknek. A könyvet 2016-ban jelölték a brit Királyi Társaság tekintélyes díjára: az Insight Investment Science Book Prize-t a tudománytörténeti könyvek Nobel-díjának tartják.
Siddhartha Mukherjee (1970) indiai származású onkológus, rákkutató és őssejtbiológus, a Columbia Egyetem tanára. Tanulmányait a Stanfordon, Oxfordban és a Harvardon végezte. Kutatócsoportjával a leukémiát okozó genetikai elváltozásokat kutatja. Publikációi rendszeresen megjelennek a Nature, a Cell és a Neuron című tekintélyes szakfolyóiratokban, valamint a The New York Timesban.
„Siddhartha Mukherjee avatottan kalauzol bennünket a genetika történetének múltjában, jelenében és jövőjében. Segítségével mindenkinek lehetősége nyílik komolyan elgondolkodni azon, mire szabad és mire nem szabad felhasználni az új technológiákat. És A gén elolvasása után ki-ki aktívan be is kapcsolódhat ebbe a vitába”, írta róla Bill Gates.
Siddhartha Mukherjee: A gén – Személyes történet
2017, Park Könyvkiadó, 631 oldal, 5950 Ft
Wendt Judit
Olvassa el korábbi könyvajánlóinkat is ide kattintva!
Utolsó kommentek