Legyen az egy mogyoróallergia, lisztérzékenység vagy cukorbetegség, amikor az embert (vagy családtagját) ezzel diagnosztizálják, az olyan komoly lelki megrázkódtatást okozhat, mint egy gyászfolyamat. El kell búcsúznunk a korábbi életünktől, a korábbi ételünktől. Évszázadok óta a magyar nyelvben a kenyér az élet szó szinonimája. Ha megfosztanak az egyiktől, az a másikat is csorbítja.
Egyik napról a másikra megváltozik az egész világunk, belezuhanunk az ismeretlenbe. Meg kell tanulnunk együttélni az ételérzékenységgel (allergiával, cukorbetegséggel), ami nem megy egyik napról a másikra. A veszteségre adott reakció számos tényezőtől függ, például hogy találunk-e hatékony segítőt, akivel könnyebben átvészelhetjük a kezdeti időszakot. A gyászfolyamat szakaszai felismerhetők az alábbiak szerint:
1. Tagadás
Elsőre képtelenség elhinni, hogy egy ártatlannak hitt finomság akár életveszélyes állapotba is sodorhat. És pont az ételekben kell csalódnunk, amelyek korábban jó barátaink voltak. Most pedig úgy érezzük, hogy ellenünk fordultak. Van olyan, aki annyira nem hajlandó elhinni a diagnózist, hogy azt mondja: márpedig én igenis bebizonyítom, hogy nem az ételtől vagyok beteg, hátha más áll a panaszaim hátterében. Az ilyen tagadó akár több orvost is felkeres konzíliumra, s lehet, hogy az egybehangzó válaszokat minden alkalommal arculcsapásként éli meg.
2. Düh
Amikor nagyjából felfogtuk és elhisszük, hogy az ételérzékenységünk (allergiánk, cukorbetegségünk) valóban fennáll, legtöbben felháborodunk. Dühünkben a Jóistennel is vitába szállunk: "Miért én? Mit vétettem, hogy ezt kaptam? Miért most?" Letaglóz a tehetetlenség, és úgy érezzük, muszáj valakit hibáztatni a velünk történtek miatt. A düh természetes ilyenkor, de nagyon fontos, hogy próbáljunk racionálisan tekinteni a helyzetre. Sajnos, megtörtént, így alakult, nem tudunk küzdeni ellene.
3. Alkudozás
A düh lecsillapodása sokáig eltarthat, és olykor egy kis alkudozás vegyülhet bele: "Nem baj, ha egy falatkát eszem ebből a tortából? Az a pár szem mogyoró biztos nem fog ártani! Egy-két kilengés még nem számít komolynak!" Ez a hozzáállás is a gyászfolyamat része, az alkudozással a beletörődés kínját próbáljuk enyhíteni. Megkönnyíti a helyzetünket, ha nem arra összpontosítunk, amit elvesztettünk, amit nem tehetünk többé, hanem arra, amit nyerhetünk: egészségesebb, kiszámíthatóbb életet.
4. Depresszió
Ekkorra beletörődtünk a helyzetbe, de korántsem vagyunk boldogok. Annyi mindent elveszítettünk! A régi ételek elkészítése családi örökség volt, ezt is elveszítjük, akárcsak a bevásárlás-sütés-főzésben szerzett jártasságunkat, a konyhai rutint. Addig nem is tudjuk, mekkora dolog ez, amíg át nem kell állnunk egy teljesen más étkezésre. Nem javítja a lelkiállapotunkat, ha a család többségének a hagyományos módon főzünk, mert akkor naponta szembesülünk azzal, hogy nekik milyen jó, mi pedig mennyire szerencsétlenek vagyunk. Igenis el kell siratnunk a korábbi életünket, a korábbi ételünket, mert ez is a gyászmunka része. Ha azonban túlságosan hosszan beleragadnánk a depressziós fázisba, érdemes szakember közreműködését kérni.
5. Elfogadás
És eljön az a nap, amikor már nem potyog a könnyünk az ételbe. Felébredünk, végiggondoljuk az aznapi teendőket, kezdenek újra a helyükre kerülni a dolgok. Megküzdöttünk a veszteséggel, a tagadással, a dühvel, az alkudozással és a depresszióval, kezdjük újra visszanyerni az önbecsülésünket. Mintha már több energiánk is lenne. A kreativitásunk is újjáéledt, már variálgatjuk az elmúlt időszakban hallott-olvasott új recepteket. Ha közben eljutunk egy egészségügyi ellenőrzésre, ahol jó híreket kapunk, az tovább erősítheti az énképünket. Átalakult az életünk, sok minden megváltozott, de már nem félünk ettől a változástól. Megéreztük magunkban az erőt, amellyel a jövőben is leküzdhetjük az akadályokat.
Minden rendben lesz.
Utolsó kommentek