Filmekben sokat látott jelenet, amint az elhagyott fél kiönti a szívét, sír, szenved.  Általában a terapeuta vagy tanácsadó előtt. Miért jó ez? Íme a válasz: a lelkünkben rendeződik mindaz, amin átmentünk, és csak ezután tudunk továbblépni. Szükségünk van arra, hogy kellő távolságból nézzünk rá a már nem létező, a múlthoz tartozó kapcsolatra, a végleges elválásra. Ilyenkor sokféle érzelem kavarog bennünk.

válás szakítás gyász szerelem továbblépés Tanács

Ezt meg kell érteni, és tudni kell, hogy a szakítás után a leválás, a gyász időszaka jön. Fájdalom, sérelmek, vágyak, álmok örvénylenek bennünk, ami bizony képes a valóságot eltakarni előlünk.

Ilyenkor még megvan a kötődés az előző kapcsolathoz, akkor is, ha ennek nem vagyunk teljesen tudatában. Rá kell szánni az időt, amíg a helyére kerül minden, amíg már egészségesnek érezzük magunkat. El kell szakadni, és elvarrni a szálakat.

Meg kell élni a hiányt, a veszteséget, a vele járó fájdalmat, mert a gyász így hat, így építkezünk belőle. Ez a lényege, és ilyenkor van itt a helye és ideje. Át kell élni, nem elmenekülni előle.

A terápiás flörtölésre “szerződni” kell

Csak ártunk magunknak és másnak, ha gondűzőnek, fájdalomcsillapításra használunk egy új kapcsolatot. Ha mégis ezt szeretnénk, tisztázni kell a másik féllel. Mert meg lehet állapodni abban, hogy terápiaként tekintjük. Ezt ő el is fogadhatja (akár lehet, hogy valami miatt neki is jó így), de fontos, hogy akkor többet senki se várjon az új kapcsolattól. De ez nagyon meggondolandó, mert ez időhúzás, nem megoldás. Ebben a félig megélt kapcsolatban nem jön el a várt megnyugvás, tisztulás.

Természetes, hogy nem cél, napi 24 órában gyászolni, természetes, hogy vannak barátok – akár újak is – akikkel megpróbáljuk magunkat jól érezni, természetes, hogy az élet megy tovább,  és majd eljön a továbblépés ideje is, de nem kell siettetni Csak szépen lassan.

Mindennek megvan a maga ideje (helye és módja is), nem jó keverni. Visszaüt.

Nem lehet kijelenteni, hogy egy hamar jött új szenvedély csakis rosszul végződhet. De ha komoly, bensőséges kapcsolatot látunk benne vagy szeretnénk azt látni, akkor bizony végig kell járni az előző kapcsolat lezárásának, elengedésének útját. Különben félő, hogy kivetítjük vágyainkat, elképzeléseinket egy olyan valakire, akit még nem ismerünk.   

Ne tervezzünk előre semmit, csak ismerkedjünk! Jó, ha van közös hobbi, esetleg sport vagy más szabadidős tevékenység, amelyek gyakorlása közben jobban megismerhetjük egymást, erre úgyis szükség van egy komoly kapcsolathoz.

Ne várjunk azonban, sem tőle, sem magunktól semmi különöset. Idővel úgyis kiderül, ha ebben több is van, mint ismerkedés, barátkozás, közös szabadidő.

Az elsődleges cél legyen a túljutás az előző kapcsolaton. Ha valaki hosszú ideig szenved, álomvilágban él, reménykedik, nem hajlandó elgyászolni a kapcsolatot, azaz tudatosan elnyomja azt a tényt, hogy végleg vége, akkor nem tudja lezárni a párkapcsolatát. Ha pedig nem tudja lezárni, továbbra is a régihez kötődik, addig nem kész egy újabb kapcsolatra. Sokan akár évtizedeken át is szenvednek ettől.

Néhány jó tanács a nehéz időkben:

– Ne írjuk ki a Facebookra azonnal, hogy szakítottunk! Sok hozzászólást, tanácsot kaphatunk, ami összezavar.

– Beszéljük, beszélgessünk valakivel, akiben megbízunk, aki nem beszél arról, hogy a világ tele van férfiakkal/nőkkel és még lehet, hogy visszajön. Esetleg keressünk fel egy pszichológust, vagy életvezetési tanácsadót.

– Kezdjünk naplót írni! Számtalan felmérés kimutatta, hogy az írás gyógyító erejű!

– Osszuk be az időnket! Az élet nem ért véget és tele van meglepetéssel – ha hagyjuk.

– Ne lógó orral, mártír arccal közlekedjünk! Így nem látszik rajtunk az érdeklődés és nyitottság.

– Az idő nem ellenség, hanem gyógyít!

– Sportoljunk! Erőt ad, segít a talpraállásban, újrakezdésben.

– Hallgassunk az eszünkre! Bár számtalan kellemes emlék jut eszünkbe, ugyanannyi kellemetlent is fel lehet sorakoztatni. Akár ami a szakításhoz vezetett…

A szakítás túlélhető, az élet megy tovább, fel a fejjel! Sok szerencsét!

Wendt Judit