Harry herceg saját bevallása szerint többször került az idegösszeroppanás határára, mert 16 évig próbálta saját maga előtt is letagadni, mekkora csapás volt számára édesanyja korai elvesztése. A herceg hosszú ideig volt a királyi család fekete báránya, aki bulizásaival, botrányaival gyakran került az újságok címlapjára. Egyrészt óriási teherként nehezedett rá az állandó reflektorfény, ahogy Lady Dianára is, illetve valószínűleg így lázadt a királyi ház által rákényszerített szokások ellen is.

Közben teltek az évek, körülötte mindenki lecsendesett, megállapodott, családot alapított, és Harry is belefáradt a lázadó szerepbe. Belső békére, boldogságra, családra vágyott -- de eddig csak a bulizáshoz "értett", másfajta életmód kialakításához nem rendelkezett gyakorlati ismeretekkel. Valamint az elfojtott gyásszal együtt az érzelmeit is elfojtotta. Mint nemrégiben elmesélte egy újságnak, bátyja volt az, aki rábeszélte, hogy mentálhigiénés tanácsadást (counselling) vegyen igénybe. A rendszeres konzultációk mellett boksz-edzésekre is kezdett járni. Ezek hatására sikerült a benne feszülő negatív energiákat a pozitív átfordítás technikájával megváltoztatnia, érzelmeit felszabadítania és kiegyensúlyoznia. Erről magánélete tanúskodik: míg korábban kalandok jellemezték, most alig másfél év ismeretség után képes volt elkötelezni magát és esküvőre készül. 

Harry herceg Meghan Markle lázadás sport párkapcsolat házasság család gyász pozitív átfordítás Tanács konfliktuskezelés életpálya döntéshozatal

Választottja különleges, részben mert olyan jelzőkkel írható le, amelyek a régi, lázadó Harryt idézik. Meghan Markle elvált, amerikai, színésznő. Erről sejthető volt, hogy feszültséget kelt a királyi családban, elvégre Harry nagymamája, II. Erzsébet azért válhatott királynővé, mert apja átvette a trónt saját bátyjától, aki inkább lemondott, csakhogy egy elvált amerikai nőt vehessen feleségül (Wallis Simpsont).

Nézzük a másik oldalról: Meghan Markle színésznő ugyan, de nem akármilyen, hanem egy világszerte ismert sorozat vezető szereplője, továbbá a World Vision nemzetközi jótékonysági szervezet jószolgálati nagykövete. És még a kutyáit is menhelyről fogadta örökbe. Harry tehát olyan párt keresett és talált magának, akivel úgy kezdhet új életet, hogy közben valamennyit megőrizhet korábbi énjéből, egy kicsit "lázadó" maradhat, de immár pozitív értelemben. Ehhez kapcsolódik, hogy bejelentette, Meghan is csatlakozik a Heads Together nevű jótékonysági szervezethez, amelyet Vilmos, Katalin és Harry alapított 2017-ben, hogy bátorítsák a briteket arra, hogy beszéljenek a lelki bajaikról, ne érezzék ezt stigmának, hanem vegyenek igénybe szakértő segítséget.

Vagyis Harry a korábban botránykeltésben és kritikában megnyilvánuló "lázadó energiáit" most már egy magasztos cél érdekében mozgósítja. Meghannal saját jótékonysági szervezetet is szeretnének, amely feltehetően a mindkettőjük számára kedves Afrikában tevékenykedne: Harry "lázadhat" a szegénység, a betegségek ellen.

Hogyan alkalmazhatjuk a pozitív átfordítás eszközét a mi életünkben?

Vegyünk két 17 éves kamaszlányt. Mindkettőnek feszült a viszonya a szülőkkel. Az egyik úgy dönt, hogy felrúgva mindent, lelép otthonról és összeköltözik a barátjával, aztán majd lesz valahogy. A másik lány viszont eltérő utat választ: az érettségiig tartó időben még otthon marad, és a tanulásra összpontosít, hogy érettségi után mindenképpen felvegyék egy jó nevű vidéki (vagy külföldi) egyetemre. Így megvalósul a vágya, távol kerülhet a szüleitől, de mégis védett környezetben élhet tovább. Tehát a lázadó negatív energiáit a tanulásba, pozitív cselekvésbe forgatja a számára jó cél érdekében. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, miként alakul a következő tíz évben a lányok élete. A mentálhigiénés tanácsadás abban tud segíteni, hogy az első lány is rátaláljon a számára alkalmas és megvalósítható stratégiára, amellyel sikeresen megoldhatja a problémáit.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

Kövesse blogunkat a Twitteren is, hogy ne maradjon le a friss hírekről!

Online mentálhigiénés tanácsadás -- Nyerje vissza az irányítást ez élete fölött velünk!

Ide kattintva bővebben olvashat az online mentálhigiénés tanácsadásról.